Holokauszttörténetek
Klacsmann Borbála
Park kiadó, 2023
Szállítás: 1 munkanap
Átvétel: Azonnal
Leírás
A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló „parancsra tettem” megfogalmazás megfelelője a „nem is tudtam róla”. Klacsmann Borbála könyve ennek a kényelmes és megszokott elbeszélésnek minden elemét megkérdőjelezi, és konkrét eseteken keresztül mutatja be, hogyan nyilvánította a magyar állampolgárok egyik része a másikat minden következmény nélkül „másnak”. Ezeknek a döntéseknek az írott forrásai megmaradtak, és rájuk épül ez a könyv. A kapzsiság és a bizonyosság, hogy meg lehet úszni, sok tízezer magyart késztetett rá, hogy mások kirablása és halála árán javítson anyagi helyzetén...
Részlet Pető Andrea előszavából:„Én igazán a legkisebb okot sem adtam kiutasításra, hiszen már süketségemnél és tudatlanságomnál fogva sem kerülhettem abba a helyzetbe, hogy az állam érdekeire, a közrendre és közbiztonságra aggályos lehessek. Alázattal könyörgöm, hogy még hátralévő pár napomat ne méltóztassék súlyosabbá tenni kiutasításommal, ne küldjenek egy idegen országba, ahol ma már senkim sincs; itt éltem le életemet, és itt szeretnék örök pihenőre térni.”
A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló „parancsra tettem” megfogalmazás megfelelője a „nem is tudtam róla”.
Klacsmann Borbála könyve ennek a kényelmes és megszokott elbeszélésnek minden elemét megkérdőjelezi, és konkrét eseteken keresztül mutatja be, hogyan nyilvánította a magyar állampolgárok egyik része a másikat minden következmény nélkül „másnak”. (…) Azt, hogy mi hangzott el és milyen döntések születtek az ebédlőasztaloknál a gőzölgő levesek felett vagy a befüggönyözött szobák sötétjében, melyeknek hatására (…) kérvényeket, beadványokat tettek egyes állampolgárok más állampolgárok ellen, nem tudjuk, csak sejthetjük.
De ezeknek a döntéseknek az írott forrásai megmaradtak, és rájuk épül ez a könyv.
A kapzsiság és a bizonyosság, hogy meg lehet úszni, sok tízezer magyart késztetett rá, hogy mások kirablása és halála árán javítson anyagi helyzetén...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
Vélemények
Szállítás és fizetés
A kiadó ajánlott könyvei
Cimke szerint kapcsolódó könyvek
-
A kínai konyha kultúrtörténete
-
Egy fajvédő főispán a Horthy-korszakban. Borbély-Maczky Emil (1887-1945)
-
Zsidókérdés a Délvidéken 1941-1944
-
Róna Péter - Kié a hatalom
-
Ha Oroszország győz
-
A keresztényszociális stratégia - XIII. Leo pápától XIV. Leo pápáig
-
A nemzet professzora - Kásler Miklós közelről
-
Mátyás király I. - Isten választottja - 2025-ös kiadás





