Ördögszáj

Napjainkban lényegesen nagyobbá vált az igény a kortárs magyar drámára, mint azt bárki is hitte, remélte volna korábban. A növekvő érdeklődés megfigyelhető a fiatalabb, gimnazista korosztálynál és az idősebb generációknál egyaránt. A kortárs magyar dráma megtalálta az utat, ami kifelé vezet a rétegspecifikus jellegéből. Elsődleges tere természetesen a színpad, nem pedig a könyvek lapjai, ott válik egyértelművé, hogy mennyire él, működik. Vörös István drámái pedig hihetetlenül jól bizonyítottak, bizonyítanak ezen a téren, némileg meglepő is a hatalmas siker. A tíz színpadi művet tartalmazó kötetet olvasni is jó, de a Vörös által írásban megteremtett komplex univerzumot nyilvánvalóan a színészi játék teszi igazán emberközelivé. Olyanná, amiben a legkülönbözőbb életkorú, élethelyzetű, világlátású, iskolázottságú emberek egyaránt örömüket lelik...

Tíz évvel ezelőtt még jóval kevésbé lett volna elképzelhető, hogy ennyi kortárs − fiatal és idősebb − magyar szerző tollából származó dráma jusson el nemcsak a színpadokra, de a valóban szélesebb közönséghez is.

Természetesen régebben is akadtak kortárs darabok, amelyekkel megismerkedhetett az ínyenc színházi közönség, az viszont kétségtelen, hogy napjainkban lényegesen nagyobbá vált az igény a kortárs magyar drámára, mint azt bárki is hitte, remélte volna korábban.

Ráadásul már nemcsak egy szűk réteg fokozódó étvágyáról beszélhetünk, hanem olyan növekvő érdeklődésről, amely megfigyelhető a fiatalabb, gimnazista korosztálynál és az idősebb generációknál is.

Míg néhány kivételtől eltekintve a kortárs magyar líra és próza olvasótábora egy meglehetősen szűk rétegből kerül ki, s a mindennapi kulturális terektől továbbra is kissé elkülönülve éli mindennapi életét az úgynevezett „magasirodalom”, addig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a kortárs magyar dráma megtalálta az utat, ami kifelé vezet ebből a rétegspecifikus jellegéből.

A dráma elsődleges tere természetesen a színpad, nem pedig a könyvek lapjai, ott válik egyértelművé, hogy mennyire él, működik.

Vörös István drámái pedig hihetetlenül jól bizonyítottak, bizonyítanak ezen a téren, miközben a szövegeket olvasva, azok rétegeiben elmerülve némileg meglep a hatalmas siker.

Félreértés ne essék, utolsó mondatommal nem azt szerettem volna mondani, hogy nem jó olvasni a tíz színpadi művet tartalmazó kötetet. Inkább azt, hogy a Vörös által írásban megteremtett komplex univerzumot nyilvánvalóan a színészi játék teszi igazán emberközelivé, olyanná, amiben a legkülönbözőbb életkorú, élethelyzetű, világlátású, iskolázottságú emberek egyaránt örömüket lelik.

Számomra például teljesen meglepő volt, hogy középiskolás korú diákok milyen áhítattal beszéltek az egyik előadás után a kötet címét is adó „Ördögszájról”.

A sokféleséget leginkább a műveket egységesen átitató fanyar humor kovácsolja egységbe, és mértékkel fogyasztva minden kétséget kizáróan kifejezetten szerethető ez a groteszk. Évtizedek, emberöltők távlatába röpítenek a kötetben lévő szövegek, a világ- és a magyar történelem nagy eseményeinek árnyékában megbújó részleteket világítanak be, de nagyon is maiak, nagyon is ismerősek.

Kevés cselekmény, sok ráközelítés, szeretet, gyűlölet, szerelem, testiség, elfogadás és kirekesztettség, megalkuvás; akár hétköznapjaink keserű szappanoperája is lehetne, sőt részben az is, de lényegesen bölcsebb, több és őszintébb, ha nyitott szemmel olvassa az ember.

*
Vörös István drámaíróként is nagyon jól tudja, hogy mit tesz, s ahogy alkot, azt nagyon jól csinálja. Fogja mindenki az Ördögszájat, és menjen el a színházba is, aki csak teheti; biztos vagyok benne, hogy egyiket sem fogja megbánni.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.