Cancionale - azaz históriás énekeskönyv - ANTIKVÁR

A Cancionaléban Heltai Gáspár csupa történeti tárgyú éneket gyűjtött össze. Annak idején ezeket históriás énekeknek, vagy többnyire röviden csak históriáknak, ritkábban krónikáknak nevezték; de nemcsak a valóságos történelmi eseményekről vagy bibliai történetekről szólókat, hanem az egyéb költött, mitologikus, novellisztikus, sőt mesés tárgyú énekbe szőtt elbeszéléseket is. A vers és a dallam eme szoros együttélése arra vall, hogy a mű főként élőszó útján terjedt, azaz a közönsége túlnyomólag hallgatóság és nem olvasó közönség volt. A XVI. század folyamán nálunk valóban ez volt a helyzet, bár a XV. században már egyre szaporodtak az iskolázott világiak, a szélesebb író-olvasó réteg azonban csak fokozatosan alakult ki a XVI. század közepe után...

A KÖTET ANTIKVÁR (HASZNÁLT) PÉLDÁNY! ALÁHÚZÁSOK ÉS FIRKÁK ELŐFORDULHATNAK BENNE! AZ ESZTÉTIKAI ÁLLAPOTÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK, ENNEK TUDATÁBAN RENDELJE MEG! KÖSZÖNJÜK!
*
Heltai Gáspár (Nagydisznód? /Szeben megye/, 1510.? – Kolozsvár, 1574.?) reformátor, protestáns lelkész, szépíró, műfordító és nyomdász. A magyar késő reneszánsz irodalom kiemelkedő képviselője, az európai színvonalú magyar széppróza egyik megteremtője. Erdélyi szász polgárcsaládban született. Több jel is arra utal, hogy fiatal korában katolikus papként működött, valószínűleg Brodarics Istvánnal is jó kapcsolatokat ápolt. De 1543-ban már az evangélikus wittenbergi egyetem hallgatói között találjuk, tehát ekkora már áttérhetett a lutheránus hitre. A következő évben tért vissza Magyarországra. Kolozsvárott telepedett le, ahol szász lelkészként dolgozott egészen haláláig.

Német anyanyelvű volt, magyarul csak 1536-ban tanult meg, de ennek ellenére minden munkáját ezen a nyelven publikálta. 1550-ben Hoffgreff Györggyel közösen nyomdát alapított Kolozsváron.
*
Részlet a tanulmányból:

A Cancionaléban Heltai Gáspár csupa történeti tárgyú éneket gyűjtött össze. Annak idején ezeket históriás énekeknek, vagy többnyire röviden csak históriáknak, ritkábban krónikáknak nevezték; mégpedig nemcsak a valóságos történelmi eseményekről vagy bibliai történetekről szóló, hanem egyéb költött, mitologikus, novellisztikus, sőt mesés tárgyú énekbe szőtt elbeszéléseket is.

A mai Olvasó talán feltűnőnek, szokatlannak érzi, hogy ezeket a hosszú versbeszedett elbeszéléseket énekeknek mondták. A XVI. század végéig azonban a magyar vers még jóformán kivétel nélkül énekvers, amelyben a dallam és a szöveg elválaszthatatlanul összetartozik. A vers vagy együtt születik a dallammal, vagy már élő dallamra készül. A szöveget tehát még nem elsősorban olvasásra, hanem énekes előadásra vagy felmondásra szánták.

Versnek és dallamnak ez a szoros együttélése arra vall, hogy a mű főként élőszó útján terjed, azaz a közönsége túlnyomólag hallgatóság és nem olvasó közönség. A XVI. század folyamán nálunk valóban ez a helyzet, bár a XV. században már egyre szaporodnak az iskolázott világiak, de a szélesebb író-olvasó réteg csak fokozatosan alakult ki a XVI. század közepe után.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.