Vérmező

A híres-hírhedt Martinovics perben – magyar bíróság előtt - félszáz olyan embert vádoltak felségsértéssel, akik többnyire nem ismerték egymást és a letartóztatások évében nem találkozhattak. Háttérben ott volt a háborúba torkolló francia forradalom, amelynek eseményeiről a borzalmakat hangsúlyozva tudósítottak a magyar újságok. Az emberi jogok nyilatkozatával sokan egyetértettek, de a véres események, a guillotine tömeges alkalmazása egyre inkább a visszarettenést helyezte előtérbe. A rendfenntartásra kötelezett kormányok megkezdték a „jakobinusnak” nevezett szervezkedések fölszámolását, és bíróság elé állították az érintetteket. A Habsburg birodalomban 1794 nyarán csaptak le a szervezkedésekre, mire azonban Martinovics magyar gyanúsítottakra vallott, Párizsban kivégezték Robespierre-t s vége lett a jakobinus diktatúrának. Jakobinusok, vagy reménykedők, rettegők, hiszékenyek, valamint kalandorok és ügynökök voltak...?

• Kíváncsi egy a romantikus regényírók tollára méltó szerelmi történetre?

A neves bécsi költő – a Csokonai fordításában magyarul is olvasható Blumauer menyasszonya inkább egy grófhoz ment feleségül, mire ő elszerette Johann Hackel szerencsejáték-szervező szép, fiatal feleségét. Olyan sikerrel, hogy az asszony és annak apja pénzével nyitotta meg könyvkereskedését, amelynek Degen nevű társtulajdonosa a Vérmezőn 1795-ben végrehajtott kivégzések elindítója lett.

Blumauer be is költözött a Hackel-házba, jó fizetéssel alkalmazta a közben csődbe jutott férjet és nagy vacsorákat rendeztek. Hackel Lembergből ismerte Martinovicsot, akit meghívott az alkoholban bővelkedő vidám vacsorákra, ahol a szépasszony Katharina francia forradalmi dalokat zongorázott és énekelt.

Degen fölmérte: ha a férj börtönbe kerül, nem zavarja többé a fiatal párt, s Blumauer átadja neki a jól menő üzlet teljes tulajdonjogát. (Ahogy az később meg is történt.) Hackel azonban túlságosan jelentéktelen figura volt ahhoz, hogy egymagában összeesküvéssel és felségsértéssel vádolhassák. Martinovics viszont, aki a titkosrendőrség előző, I. Ferenc alatt mellőzött főnökének dolgozott olyan ügynökként, mint Degen, ismert lehetett a szervezet vezetői előtt is.

Degen ügynöki feladata egy másik társaság földerítése volt, amelynek élén Andreas Riedel báró, nyugdíjas alezredes, az előző uralkodó bizalmi embere állt. Riedel baráti körébe államtanácsosok, érsekek és tábornokok tartoztak, de kevésbé jelentős állást betöltő elégedetlenekkel is rendszeresen találkozott.

A Habsburg birodalom forradalmasítását a különböző népek eltérő érdekei miatt lehetetlennek tartotta, ezért egy össznémet nemzeti mozgalom szervezését készítette elő a demokratikus Németország létrehozásának érdekében. Meg kell jegyezni, hogy ez a cél Martinovicsnak, aki soha nem találkozott Riedellel, eszébe sem jutott. Az említett második társaságnak csak egy – kevésbé jelentős – tagjával állt kapcsolatban.

Riedel tudott két személy párizsi utazásáról, akik a konvent – megígért – segítségét akarták – hiába - elnyerni. Ennek elősegítésére magukkal vitték Hebenstreit főhadnagy új fegyvertervét. Őt Degen sörözni hívta, s elmondatta egy bécsi forradalom egyszerű és sikeres tervét. Az erről szóló jelentés alapján döntött I. Ferenc a titkosrendőrség vezetője által megnevezettek – köztük Hackel és Martinovics - azonnali letartóztatásáról.

Riedelt és társait Bécsben állították bíróság elé. Katonai titok kiadása miatt Hebestreitet halálra, a többieket – a vallomása miatt külön kezelt Martinovics kivételével - hosszú börtönbüntetésre ítélték.

Martinovicsot kezdetben arról faggatták, amiről nem tudhatott, de azért a Hackel-ház vendégei közül jó néhányat bevádolt. Volt, aki a vizsgálati fogságban meghalt, volt, akit bebörtönöztek, s volt – egyebek között Blumauer és Katharina Hackel -, akik császári dorgálással megúszták. Martinovics végül a mindég „gyanús” Magyarországra terelte a figyelmet. Azt állította, néhány héttel korábban titkos társaság szervezésével bízta meg Hajnóczyt, Laczkovicsot, Szentmarjayt és Sigrayt.

Nem világos, hogy a vallatók mennyiben hittek neki. A vádak kivizsgáltatásának parancsával Budára küldtek egy rendőrtisztet. Sándor Lipót nádor azonban még a lehetőségétől is pánikba esett, hogy ő olyan tehetetlennek bizonyuljon, mint az akkor már kivégzett XVI. Lajos volt a francia forradalom kezdetén, s úgy döntött, a parazsát is eltapossa az esetleges lázadás tüzének. (Sándor Lipót arcképe a per elindítójaként szerepel a címlapon, Kazinczyé azért, mert ő a Martinovics-legenda ősforrása.)

Hajnóczyékat azonnal letartóztatták és Bécsbe hurcolták. Ők kellően megijedtek és mindent elmondtak, noha a rendelkezésükre álló mintegy két hétben tényleg nem tettek mást, mint elolvastak és szűk körben megbeszéltek egy-két tiltott, forradalmi hangú irományt. Így kezdődött a híres-hírhedt per, amelyben – magyar bíróság előtt - félszáz olyan embert vádoltak felségsértéssel, akik többnyire nem ismerték egymást és a letartóztatások évében nem találkozhattak. A Bécsben (előtte Lembergben) élő Martinovics joggal tiltakozott, hogy fölötte Budán ítélkezzenek.

Háttérben ott volt a háborúba torkolló francia forradalom, amelynek eseményeiről a borzalmakat hangsúlyozva tudósítottak a magyar újságok. Az emberi jogok nyilatkozatával sokan egyetértettek, de a véres események, a guillotine tömeges alkalmazása egyre inkább a visszarettenést helyezte előtérbe, ahogy ezt vallomásában - a forradalomnak még a gondolatától is elhatárolódva - Hajnóczy hangsúlyozta.

1793 őszén a konvent elkötelezte magát, hogy minden európai országban támogatja a változtatási törekvéseket. Ennek hatására a rendfenntartásra kötelezett kormányok megkezdték a „jakobinusnak” nevezett szervezkedések fölszámolását, és bíróság elé állították az érintetteket. A Habsburg birodalomban 1794 nyarán csaptak le a fenti szervezkedésekre, mire azonban Martinovics magyar gyanúsítottakra vallott, Párizsban kivégezték Robespierre-t s vége lett a jakobinus diktatúrának.

A perbe ennek ellenére belesodródott az udvar, főszervezőként a nádor, lebonyolítóként a Magyar Királyi Kúria. A Vérmezőn végrehajtott hét halálos ítéletre és a hosszú bebörtönzésekre nincs jó magyarázat. Csak annyi bizonyos, hogy az elítéltek nem voltak jakobinusok, nem volt idejük sem titkos társaságot, sem „mozgalmat” szervezni. Azon kívül, hogy fölöslegesen vádolták be egymást, hogy többet vallottak be, amint ami történt...

*
Reménykedők, rettegők, hiszékenyek, valamint kalandorok és ügynökök voltak...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.